Hívjon bizalommal! (+36) 30 249-18-69

Múzeumok



Dózse-palota (Palazzo Ducale)

 

A 800-ban épült erőd többször át lett építve, mire elérte a végső formáját 1400-ban. Akkor a korábbi erőd titulust felváltotta az államügyek központi színtere, ahol fontos törvényekről, államügyekről döntöttek, és egy fogdája is volt.
A térkép szobában nem másnak, mint a világhírű utazó, Marco Polonak az utazásai élhetők át egy földgömb segítségével. Két híres helység van a palotában, az egyikben (Sala del Cosigliodei Dieci) a Tízek Tanácsa elé állított embereket vallatták, míg a másikban (Sala della Bussola) titkos feljegyzéseket készítettek.
A dózsék egykori lakhelye volt a világ első festészeti versenyének színhelye, azóta pedig számos festménnyel és műalkotással találkozhatunk itt. Azonban az épület maga több kiállítás otthonául is szolgál: az első emeleten rendezkedett be a Museo dell’Opera, illetve a területet, amely régen konyhaként szolgált, részben időszakos kiállítások helyszíneként hasznosítják. Felfedezőutunk az udvaron át az egykori dózsék lakosztályaiba vezet, majd az intézményi kamarákba nyerhetünk bepillantást. Utunk a fegyvertárral és a börtönnel ér véget.

San Marco 1,
30124 Venezia
Bejárat: Porta del Frumento, Piazzetta San Marco
Tel. +39 041 271-5911
Fax. +39 041 528-5028

Nyitva tartás:
November 1. – Március 25.
08:00-17:30 (Utolsó beléptetés: 16.30 órakor)
Március 26. – Október 31.
9:00-19:00 (Utolsó beléptetés: 18.00 órakor)
December 25-én és január 01-én zárva tart!

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 19,00 €
Kedvezményes jegy: 12,00 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)

 

Correr Múzeum (Museo Correr)

 

A Szent Márk Tér Napóleon-Szárnya ad helyet a Correr Múzeumnak. Alapítását 1830-ra tehetjük, amikor is Theodore Correr, egy nemesi család leszármazottja, hatalmas műgyűjteményét Velence városára hagyta. A múzeum kezdetben a Correr Palotában talált otthonra, később, 1887-ben a Természettudományi Múzeumba tette át székhelyét, s onnan költözött ide, a Szent Márk térre.
Megtalálhatjuk itt híres velencei családok személyes tárgyait, a dózsék hatalmát jelképező kéziratokat, hagyatékokat, valamint a Velencei Köztársaság mindennapjait, kulturális életét, és mint tengeri nagyhatalmat bemutató táblázatokat, akvarell festményeket és modelleket is.

San Marco 52,
30124 Venezia
Bejárat: Piazza San Marco, Ala Napoleonica, Scalone monumentale
Tel. +39 041 240-5211
Fax. + 39 041 5200935

Nyitva tartás
November 1. – Március 25.
10:00-17:00;
Március 26. – Október 31.
10:00-19:00
A jegypénztár egy órával előbb bezár;
December 25-én és január 01-én zárva tart!

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 19,00 €
Kedvezményes jegy: 12,00 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)

 

Ca’ Rezzonico

 

Ugyancsak a Canal Grande mentén foglal helyet a Ca’ Rezzonico, az impozáns palota, mely a XVII.-XVIII. századi Velence arisztokratáinak életét tárja fel előttünk. Építése már 1667-ben megkezdődött, ám csak 1756-ban fejezték be. Mennyezetét Tiepolo és Guarana gyönyörű freskói díszítik, grandiózus bálterme pedig csaknem kétszáz évig volt színtere az arisztokrácia fényűző partijainak. Ma itt található a Museo del Settecento Veneziano, a Velencei 18. század múzeuma.

Dorsoduro 3136,
30123 Venezia
Tel/Fax. +39 041 241-0100

Nyitva tartás
Április 1. – Október 31. 10:00-18:00;
Jegypénztár zárása: 17.00 órakor
November 1. – Március 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.00 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 10,00 €
Kedvezményes jegy: 7,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)

 

 Palazzo Mocenigo
 

A XVII. században épült gótikus épület egy gazdag nemesi család otthonául szolgált, melynek tagjai közül több dózse is kikerült. A Mocenigo család utolsó sarja 1945-ben Velencére hagyta a palotát, azzal az egy feltétellel, hogy az a Correr Múzeummal együtt művészi képtárként működik majd. Valamivel később, 1985-ben nyílt meg a nyilvánosság előtt, otthont ad a Textil-és Ruhatörténeti Múzeumnak, ahol vagyonokat érő csipkékben, hímzéssel díszített öltözetekben, bámulatos szövetmintákban, selymekben és kiegészítőkben gyönyörködhetünk. Azonban nemrégiben egy parfümkiállítás is helyet kapott az épületben, mely receptkönyveket, lombikokat mutat be és megismerteti a látogatót a parfümkészítés történetével.
Santa Croce 1992,
30135 Venezia
Tel. +39 041 721-798

Nyitva tartás
November 1. – Március 31. 10:00-16:00;
Jegypénztár zárása: 15.30 órakor
Április 1. – Október 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.30 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 8,00 €
Kedvezményes jegy: 5,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)

 

Carlo Goldoni Háza (Casa de Carlo Goldoni)

 

Carlo Osvaldo Goldoni XVII. századi író, közel százhúsz színművet írt és az olasz komédia megújítójaként tartjuk számon. A polgári vígjáték, mint műfaj megalkotását és a színháznyelv megújítását is nevéhez fűzhetjük. Szülőházában az ő életét ismerhetjük meg, de mellette a korabeli színházak világába is bepillantást nyerhetünk.
San Polo 2794,
30125 Venezia
Tel. +39 041 275-9325
Fax. +39 041 244-0081

Nyitva tartás
November 1. – Március 31. 10:00-16:00;
Jegypénztár zárása: 15.30 órakor
Április 1. – Október 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.30 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 5,00 €
Kedvezményes jegy: 3,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
FIGYELEM!
Az arcukat elfedő személyek esetében a biztonsági személyzetnek fel kell fedni az arcot! A nagyobb méretű táskákat és hátizsákokat a múzeum kéri a csomagmegőrzőben elhelyezni! Belépéskor a kézitáskákat is ellenőrizhetik. A múzeum köszöni együttműködésüket!

 

Pesaro Palota (Ca’Pesaro)

 

A Grand Canal mentén, majdnem a Ca’ d’Oróval szemben áll a Pesaro Palota, Velence egyik legszebb barokk épülete. Tiziano mecénásai, a Pesaro család építtette 1679-től 1710-ig. Ma a Modern Művészeti Galériának ad helyet, mely a XIX.-XX. századi festészet anyaga mellett gyűjti a Velencei Biennálé által megvásárolt műveket is, valamint bemutatja a keleti, japán, kínai és indiai művészeteket is.
Santa Croce 2076,
30135 Venezia
Tel. +39 041 721-127
Fax. +39 041 524-1075

Nyitva tartás
Április 1. – Október 31. 10:00-18:00
Jegypénztár zárása: 17.00 órakor
November 1. – Március 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.00 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 10,00 €
Kedvezményes jegy: 7,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)

 

Üvegmúzeum (Museo del Vetro)
 

Murano szigete egy kilométerre fekszik Velencétől, 1291 óra a város üveggyártó központja. Az üvegfúvó műhelyeket veszélyességük miatt kitiltották Velencéből, ekkor költöztek át az öt kisebb szigetre épült Muranóba. a XIV. században meg is kezdődött a termékek exportja, a XVI. századra pedig már harminchét gyár működött a térségben. Az üveg igazi kuriózumnak számított Velence exportcikkeinek terén, olyannyira, hogy a mesterség fortélyait továbbadó üvegfúvó mestereket még halálbüntetéssel is sújthatták. A több, mint 4000 darabos gyűjteményt az egykori XVII. századi püspöki palotában, a Palazzo Giustinianban csodálhatjuk meg.
Fondamenta Giustinian 8,
30121 Murano
Tel. +39 041 527-4718
Fax. +39 041 527-5120

Nyitva tartás
Április 1. – Október 31. 10:00-18:00
Jegypénztár zárása: 17.00 órakor
November 1. – Március 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.00 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 10,00 €
Kedvezményes jegy: 7,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
FIGYELEM!
Az arcukat elfedő személyek esetében a biztonsági személyzetnek fel kell fedni az arcot! A nagyobb méretű táskákat és hátizsákokat a múzeum kéri a csomagmegőrzőben elhelyezni! Belépéskor a kézitáskákat is ellenőrizhetik. A múzeum köszöni együttműködésüket!

 

Csipkemúzeum (Museo del Merletto)


 

A velencei lagúna északi részén fekszik egy kis sziget, Burano, mely méltán híres csipkéjéről és élénk színű házairól. Velencéből akár negyven perc alatt is eljuthatunk ide vízibusszal. A 16. században a szigetet benépesítő nők elkezdtek foglalkozni a csipke készítésével, mely egy sajátos technika, a reticella miatt nem sokkal később egész Európában keresett árucikk lett. A főtéren még egy csipkekészítő iskola is működött körülbelül 1970-ig, viszont ma már csak elvétve tartanak ott egy-egy csipkekészítő tanfolyamot.
Piazza Galuppi 187,
30142 Burano
Tel. +39 041 730-034
Fax.+39 041 735-471

Nyitva tartás
Április 1. – Október 31. 10:00-18:00
Jegypénztár zárása: 17.30 órakor
November 1. – Március 31. 10:00-17:00
Jegypénztár zárása: 16.30 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 5,00 €
Kedvezményes jegy: 3,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
FIGYELEM!
Az arcukat elfedő személyek esetében a biztonsági személyzetnek fel kell fedni az arcot! A nagyobb méretű táskákat és hátizsákokat a múzeum kéri a csomagmegőrzőben elhelyezni! Belépéskor a kézitáskákat is ellenőrizhetik. A múzeum köszöni együttműködésüket!
 

 

Természettörténeti Múzeum (Museo di Storia Naturale di Venezia)

 

A múzeumnak otthont adó Fontego dei Turchi a XIII. században, eredetileg a Pesaro család palotájának épült, később török kereskedők székházává vált. 
Az épület egészen a XIX. század második feléig ezt a funkciót töltötte be, majd átesett egy restauráláson, s először a Correr, majd később, 1923-tól a Természettörténeti Múzeum kapott itt helyet, mely zoológiai, botanikai, néprajzi gyűjteményekkel és csaknem negyven ezer könyvet számláló könyvtárral is büszkélkedhet. A Grand Canalra néző homlokzattal az épület egyik legimpozánsabb világi alkotás Velencében.
Santa Croce 1730,
30135 Venezia
Tel. +39 041 275-0206
Fax. +39 041 721-000

Nyitva tartás
Június 1 – Október 31. 10:00-18:00
Jegypénztár zárása: 17.00 órakor
November 1 – Május 31.
Kedd – Péntek: 09:00 – 17:00
Jegypénztár zárása: 16:00 órakor
Szombat – Vasárnap: 10:00-18:00
Jegypénztár zárása: 17:00 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 8,00 €
Kedvezményes jegy: 5,50 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
 

 

Fortuny Múzeum (Museo Fortuny)

 

A Pesaro család velencei gótikus stílusban építtette a palotát a XV. században, mely a Fortuny Múzeumot rejti. Mariano Fortuny granadai születésű festő és díszlettervező, aki 1902-től haláláig élt itt. Az első emeleten az ő festményeit, szöveteit és lámpáit láthatjuk, majd feljebb érve a második emeletre a műtermét és a palota történelmét ismerhetjük meg. A múzeum 1975 óta üzemel.
San Marco 3780,
30124 Venezia
Tel. +39 041 520-0995
Fax. +39 041 522-3088

Nyitva tartás: 10:00 - 18:00
Jegypénztár zárása: 17:00 órakor

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 12,00 €
Kedvezményes jegy: 10,00 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
FIGYELEM!
Az arcukat elfedő személyek esetében a biztonsági személyzetnek fel kell fedni az arcot! A nagyobb méretű táskákat és hátizsákokat a múzeum kéri a csomagmegőrzőben elhelyezni! Belépéskor a kézitáskákat is ellenőrizhetik. A múzeum köszöni együttműködésüket!
 

 

Óratorony (Torre dell'Orologio)

 

Az Óratorony 1496-ban épült, a két épületszárny néhány évvel később készült el mellé, a felújítása pedig 2006-ban történt. A torony alatt húzódik egy árkád, ami a mi Váci utcánkhoz hasonlítható. Az építmény a maga idejében korszakalkotónak minősült, hiszen mutatta az időt, a Hold különböző fázisait és az égöveket is. A városba érkezők már kilométerekről kiszúrhatták a tornyot, mely ily módon Velence gazdagságát és nagyságát is szimbolizálta.
Belépve egy csigalépcsőn vezet fel az út, mely során megismerkedhetünk a torony történetével, működésével. Gyönyörködhetünk a fából készült szobrokban és felérve a torony tetejére, a lélegzetelállító kilátásban Velencére és a lagúnára.
A Pátriárka palotája a székesegyház mellett található. A XX. században 3 pátriárka került Szent Péter mellé. A Piazetta a híres Szent Márk tér folytatása, 97 méter hosszú és 48 méter széles. A Libreria a XVI. században épült, egy tipikus impozáns, reneszánsz épület, római klasszikus stílusban. Mennyezetén Veronese, Tiziano és Tintoretto képeit csodálhatjuk meg. Két oszlopa a Szent Teodor és a Szent Márk oszlop.

Piazza S.Marco
30124 Venezia
Call center: +39 041 520-9070

Olasz idegenvezetés:
Minden nap, 12.00 órakor és 16.00 órakor
Angol nyelvű idegenvezetés:
Hétfő-szerda: 10.00 órakor és 11.00 órakor
Csütörtök – vasárnap: 14.00 órakor és 14.00 órakor
Francia nyelvű idegenvezetés:
Hétfő-szerda: 14.00 órakor és 15.00 órakor
Csütörtök – vasárnap: 10.00 órakor és 11.00 órakor
12 főtől külön kérésre fogadnak csoportokat különböző időpontokban is.
FIGYELEM!
A toronyban a terek meglehetősen szűkösek, a szinteket szűk és meredek lépcsők kötik össze. Emiatt nem ajánlott a torony látogatása azok számára, akik klausztrofóbiától és szédüléstől szenvednek, szívpanasszal vagy érrendszeri panasszal élnek, továbbá várandós hölgyeknek sem ajánlott az óratorony látogatása. Gyermekek számára a látogatás 6 éves kortól ajánlott.

Belépőjegyek tájékoztató jelleggel:
Felnőtt jegy: 12,00 €
Kedvezményes jegy: 7,00 € (6-14 éves korig, diák: 15-25 éves korig)
 

 


 

Múzeum bérletek
 

MUSEUM PASS – Múzeum bérlet

Kombinált jegy, amely a következőkben felsorolt múzeumokra 6 hónapig érvényes, ez alatt az idő alatt minden múzeumban egyszeri belépésre jogosít:

  • Dózse Palota
  • Museo Correr
  • Museo Archeologico Nazionale
  • Sale Monumentali della Biblioteca Nazionale Marciana
  • Ca’Rezzonico
  • Museo di Palazzo Mocenigo
  • Casa di Carlo Goldoni
  • Ca’Pesaro
  • Museo del Vetro di Murano
  • Museo del Merletto di Burano
  • Museo di Storia Naturale.

Felnőtt jegy a 11 múzeumra: 32,50 €
Kedvezményes jegy a 11 múzeumra: 26,40 €
Ingyenesség: 6 éves kor alatti gyermekeknek

 



A SZENT MÁRK TÉR MÚZEUMAI

4 Múzeum látogatható a jeggyel

  • Dózse Palota

  • Museo Correr

  • Museo Archeologico

  • Biblioteca Marciana

Teljes ár jegy a 4 múzeumra: 20,40 €
Kedvezményes jegy a 4 múzeumra: 15,40 €
Ingyenesség: 6 éves kor alatti gyermekeknek

Palazzo Ducale - "Tour Itinerari Segreti" (Dózse Palota titkos útvonalai):

Felnőtt jegy: 24,40 €
Kedvezményes jegy: 18,40 € 

 



Javaslat

A jegypénztároknál érdemes rákérdezni a családi belépőjegyekre, valamint az esetleges 65 év feletti látogatók kedvezményeire, melyek múzeumonként eltérőek lehetnek, s nem minden múzeum ad ilyen jellegű kedvezményes jegyeket.

 

 

KÖZELEG A 2020-AS VELENCEI KARNEVÁL IDŐPONTJA!

 

 


Velence

30 °C

köd
páratartalom: 79 %
szél: 14.4 km/h D
10.22.

27 °C
10.23.

26 °C
10.24.

27 °C
10.25.

27 °C