A Velencei Karnevál 2020-ban is hagyományos és modern, de mindenképpen látványos eseményekkel csábítja a karnevál szerelmeseit Velencébe.
Ha már korábban is „megragadtad a napot” és elvegyültél a színpompás forgatagban, vagy most utaznál először a Szerelmesek Városába, hogy magával ragadhasson a maskarák és álarcok mesevilága, garantáljuk, hogy 2020-ban is elsőrangú élményekben lesz részed.
Velencébe többféle úton és módon lehet eljutni – ha a legjobbat akarod magadnak, akkor egy szuper idegenvezető utaskísérő és hozzád hasonló gondolkodású emberek vidám társaságával utazol luxuskörülmények között.
Ehhez csupán annyi a teendőd, hogy már most lefoglalod a helyed a buszos utazásra a 2020-as velencei karneválra, aztán összeállítod a programlistát, amiket feltétlen meg akarsz tekinteni a Karneválon!
2020-ban a Velencei Karnevál a február 8-9-ei hétvégével kezdődik. Szokás szerint a Cannaregio sestiere-ben tartott látványos előadások adják a nem hivatalos nyitányt, ahol akrobaták és mozgásművészek zenés bemutatói garantálják a lélegzetelállító látványosságot.
Természetesen zsúfoltak lesznek a terek, érdemes tehát már idejekorán kimenni a helyszínre! A vasárnapi Regata delle Columbine, a Karnevál első regattája hajózik ki, amit a corteo storico di imbarcazioni addobbate, azaz a díszes hajók történelmi vízparádéja követ. Aki rajong a gondolákért és a velencei hajókért, annak kötelező esemény!
A Velencei Karnevál bővelkedik olyan látványosságokban, amelyek valódi történelmi eseményekre emlékeztetnek. A 2020 február 15-én kezdődő Festa delle Marie, azaz Mária Ünnepe eredetileg vallási esemény volt: Mária megtisztulására utalt, amikor a házasságát megáldották.
A középkor folyamán azonban újabb réteget kapott az ünnep, és a felvonuláson arra emlékeznek meg. 973-ban történt, hogy a velencei dózse tizenkét szegény lánynak, akiket mind Máriának hívtak, adott gazdag nászajándékot, hozományként. Csakhogy kalózok jöttek és elrabolták mind a tizenkét arát, mind a hozományukat. A velenceiek Szűz Máriához imádkoztak, és a segítségével végül megmentették a lányokat.
A Karnevál érthető módon vonzza a mindenféle korú gyerekeket, és az olaszok amúgy is tényleg családbarát nép – ha azon gondolkodnál, hogy gyerek(ek)kel jönnél, akkor itt a kitűnő alkalom, hogy jó előre lefoglald a buszos utazásotokat a 2020-as velencei karneválra. Ugyanis a Carnevale dei Ragazzi, azaz a Gyermekek Karneválja kifejezetten családi esemény!
Ugyancsak kihagyhatatlan esemény a 2020-ban február 16-án zajló Volo dell’Angelo (az Angyal repülése). Sokan ezt tekintik a valódi nyitóeseménynek, de mindenképpen a Karnevál egyik csúcspontja. Szintén egy történelmi, 16. századi eseményre emlékeznek, ám 2011 óta az Angyal megtisztelő szerepét az előző évi Festa delle Marie győztese töltheti be.
2020-ban fogják megrendezni a Ballata delle Maschere con Il Taglio della Testa al Torot, azaz A maszkok balladája a bika lefejezésével eseményt harmadik alkalommal rendezik meg 2020-ban. Habár eredetileg igazi bikát fejeztek le, érthető módon a modern korban csak egy bábut visznek magukkal a felvonulók.
2020 február 25-én, délután 17 órakor kezdődik a Svolo del Leone, azaz a San Marco oroszlán repülése, ami hagyományosan a Velencei karnevál záróeseménye. A San Marco oroszlán valójában egy hatalmas zászló. Az esemény során a dózse és a tizenkét „Marie” tiszteleg az „oroszlán” előtt, mielőtt azt kifeszítik a harangtorony tetején.